2011. szeptember 20., kedd

Paradicsomos cukkini

Sógornőm mutatta még nyáron ezt a receptet. Annyira egyszerűen elkészítette, hogy csak ebéd után eszméltem fel, hogy akkor hogyan is készült ez a finomság? Mert néztem én, néztem rettenetesen, csak közben néha erre szaladtam, néha meg arra, így lemaradtam a lényegről. Mert a lényeg az, hogy olyan egyszerű, hogy észre sem vesszük:) (meg persze az, hogy abban a fél órában csak arra figyeljek, amit szeretnék megtanulni.)

Azt is meg kell említeni, hogy jelenleg a kertjük tele van cukkinivel, virágzik ezerrel szerencsétlen, és növöget, már amennyire ez a hideg engedni fogja. Kaptunk is a termésből utánpótlást még így az ősz kezdetére rendesen. :) És mivel a kaja alapja a cukkini, ezért én most reprodukáltam az ebédet (előzetes telefonos segítséggel).

Hozzávalók:
20 dkg szalonna
1 hagyma
1 fokhagyma
1 nagyra nőtt cukkini
fél liter paradicsomszósz
só, bors, pici cukor

Elkészítése:
A cukkinit, mivel már kezdett öregedni, megpucolom, magját kikaparom, húsát pedig felkockázom. A szalonnát szintén felkockázom és egy nagy serpenyőben elkezdem pirítani. Miután az olaj kisült belőle, az apróra vágott hagymát megdinsztelem rajta, a végén a fokhagymát is rádobom, majd miután összepirult minden rászórom a cukkinit és ráöntöm a paradicsomszószt. Só bors, kis cukor rá ízlés szerint, és mehet az óvatos rotyogtatás fedő alatt. Ez kb. fél óra, igazából akkor van kész, amikor megfő a cukkini. Köretnek tésztát főztem hozzá, rizzsel is finom ragu, de önállóan egy kis virslivel megerősítve is állja a helyét.

Étvágyakat hozzá.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése