2013. november 26., kedd

Díszek gyurmából

Amikor beteg a család..
amikor még tilos hidegre menni..
amikor már kicsi a lakás..
amikor kevés a játék..
amikor kocka a fej..

...akkor kitalálta az anyuka a gyurmázást:) És láss csodát, egyszerű kis díszek sorakoznak mindenütt az apró kis kezek nyomán. Én pedig lenyugszok:)

Hozzávalók: 
30 dkg szódabikarbóna
7,5 dkg keményítő
1,5 dl víz

Elkészítés: 
Egy edényben felteszem főzni a hozzávalókat, folyamatos kevergetés mellett besűrítem, gombóccá formázom és hagyom kihűlni. Lisztezett deszkán vékonyra nyújtom, átadom a művészeknek. Végül 150 fokos, nyitott ajtajú sütőben, negyed óra alatt kiszárítom.

2013. november 20., szerda

Adventi naptár gurigából

Megvan az ötlet, már csak a kivitelezés a kérdéses. 
Egyszerű, színes, kedves kis naptárt lehet készíteni papírgurigából. Én lelkesen gyűjtögettem, meg is van a létszám, már csak a belevalókat kell összeszedni.
Ez utóbbi okozza most a legnagyobb fejtörést, ne legyen mindig édesség, ne legyen romlandó/olvadó/hervadó/törékeny.
Az eredeti ötlet innen, itt a gondos kezecskék tettek bele magokat, aszalt gyümölcsöket, persze cukorkát is, én még kiegészítem apró kis díszekkel, amit a fára lehet tenni. Esetleg üveggolyókkal, mert az nagy kedvenc.


Adventi naptár

Hozzávalók: 
24 guriga
színes krepp papír
24 színes papír karika a számoknak
kemény kartonpapír az alapnak
fehér fonal a megkötéshez
festék
ragasztó
szalvéta az ajándék becsomagolásához

Elkészítés:
Töltsd meg, csomagold be, ragaszd fel, és kész:)


Mindenkinek jó szórakozást!

2013. november 13., szerda

Angry birds diótorta

Ragaszkodom az idény dolgokhoz, és a dió is ilyen. Az ősz beköszöntével pedig beköszön az ünnepi időszak. Szülinapok, bulik, vendégségek. Ez pedig azt jelenti nekem, hogy diótortát sütök minden ártatlannak:) Ha nem is pont azt, de legalább is rejtek bele valami diót, hogy fogyjon. 
Ebbe a tortába elég sok dió került, a tésztába és a krémbe is rengeteg kell, és így lesz jó diós. A tetejét kicsit megbolondítottam, nem az egyszerű diós esetleg csokiforgácsos díszítést tettem rá, hanem az ünnepelt extra titkos vágyát, egy piros angry birds mintát marcipánból. Sikert arattam vele na:)




Hozzávalók a tésztához: 
9 tojás
18 dkg cukor
17 dkg liszt
6 dkg darált dió
fél csomag sütőpor
fél deci rum (én vanília kivonatot is tettem bele)

Hozzávalók a krémhez:
4,5 dl tej
9 dkg liszt
23 dkg porcukor
30 dkg darált dió
25 dkg vaj
fél dl rum
2 ek. vanília kivonat

Elkészítése: 
9 tojás sárgáját kikeverem cukorral, a fehérjét habbá verem. A többi hozzávalót belekeverem a sárgájás krémbe, majd a habot óvatosan hozzálapátolom. Zsírpapírral bélelt kapcsos formában 180 fokon kisütöm. Kihűtöm és 3 részre vágom.
A krémhez a tejet sűrűre főzöm a liszttel, kihűtöm, majd hozzákeverem a többi belevalót. Megtöltöm a piskótát krémmel, hagyok a tetejére és az oldalára is. Egy éjszakára hűtőbe teszem, másnap széles késsel (menőbbek habkártyával) elsimogatom a rücsköket, és marcipánnal díszítem. Majd bezsebelem az elismeréseket.

Étvágyat hozzá!

Majd elfelejtettem. Az eredeti itt.

2013. november 6., szerda

Gesztenye mousse torta

A gesztenyén kívül uralkodó a csokis-narancsos alap, és a kávés borítás. Igazi tömör gyönyör, habkönnyű gesztenyekrémmel. 

Az eredeti recept itt. Köszönöm szépen, pont jól jött egy szülinapra. Mondjuk nem kávézik, és a gesztenyét sem tudom, hogy mennyire szereti, de annyira megtetszett a kép, és egyszerűnek tűnt, meg az is volt az elkészítése, gondoltam, ha már itthon nem lehet kávés torta, akkor legalább ott legyen. Kíváncsian várom az ünnepelt és a kóstolók véleményét.

Én igyekszem:)