2010. október 17., vasárnap

Muszaka

Hétvégére ideális csalási ebéd, mellé egy kis salátával, és friss kenyérrel.
Ínycsiklandó ugye?


A receptet igazából mindenki saját maga kreálja, összevásárol egy adag darált húst, padlizsánt, paradicsomot, hagymát, tejfölt, sajtot, meg amit kívánnivalónak talál,  megfőzi megsüti, megpárolja, ízesíti, fahéjjal, sóval borssal, fűszerekkel, és szépen megrakja. Becsúsztatja a sütőbe, vár egy kicsit, és kiveszi az eszméletlen finom egytálételt. A padlizsánt és speciel a sütőben sütöttem meg, (mert meg kell ám) hogy ne szívjon fel sok olajat, és ne tocsogjon az egész benne, tökéletes lett a  íze.


ui:
a kiscsalád kérdése egyből az volt, hogy miafrancot csinálsz? Miszikát? vagy mifenét? De a végeredmény magáért beszélt, elfogyott az összes:)

2010. október 11., hétfő

Cukkinis sütemény

Akkor tehát következzen a cukkini második felvonása, a sütemény. Ami eredetileg Imbisz konyháján jelent meg, és nekem nagyon megtetszett, mivel nem volt elkakaósítva. Vagy legalább is "csak" csokoládé darabkákat tartalmazott az eredeti recept, de én még azt is kihagytam. Sima natúr cukkini sütemény lett belőle. Még annyit módosítottam, hogy repceolaj helyett napraforgót használtam, és mandula sem akadt a kezembe, helyette dió oldotta meg az olajos mag jelenlétét. Jó lett így is na:)

Cukkinis sütemény


Hozzávalók:
20 dkg hámozott, magozott, reszelt cukkini
10 dkg puha vaj
1,2 dl olaj
20 dkg cukor
1 vaníliás cukor
5 dkg durvára tört dió
2 tojás
3 ek. baracklekvár
1 tk. só
1 tk. sütőpor

Elkészítése:
Összekeverem a vajat, a cukrot, a vaníliás cukrot és az olajat, és ha már egynemű a massza, beleteszem a tojásokat. Egyenként, folyamatos keverés mellett végzem ezt, hogy jól elkeveredjenek. Érdemes robotgéppel keverni az elejétől fogva, megkönnyíti a munkát. Ha mindezzel megvagyok hozzáteszem a reszelt cukkinit, a diót és a baracklekvárt (már nem géppel, hanem kanállal). A lisztet egy külön tálba összeöntöm a sóval és a sütőporral, majd miután ezt is jól elkavarom, beleszórom-keverem szépen komótosan a masszába. 
Egy 26 centis tortaformát kibélelek sütőpapírral, elég, ha csak az aljára kerül, és beleöntöm a nyers sütit. A sütőt előmelegítem 175 fokra, a sütit pedig a meleg sütőben 40-45 percig sütöm. Miután elzárom, résnyire nyitott ajtónál hagyom pár percig még a melegben, hadd pihenjen ott kicsit, Mármint a süti:) Szeletelem és tálalom. Csipkebogyóval, vagy anélkül.

2010. október 8., péntek

Játék a Magyar Kézművesek Boltjában

Egy Karamell gyűrűt lehet nyerni a bolt blogján keresztül itt
Nekem bejön:) És Nektek?

2010. október 6., szerda

Őszi túra

A hétvégén végre az idő is úgy akarta, hogy kiránduljunk. Megsütöttem egy adag csokis kekszet, főztem mellé egy jó bödön csipkebogyóteát, és elindultunk. Hamiskásan elő-előbújó napocska, kis szellő, madárcsicsergés és sok sok színes falevél kísérte utunkat. Igazi őszies hangulatot kaptunk ezen a vasárnap. Drukkolok, hogy ezen a héten is valami hasonlót fogjunk ki. Bíztatok is mindenkit, bakancsokat fel, réteges ruhákat elő, és irány a természet. Még nem alszik! Minket vár, és búcsúzik:)



2010. október 4., hétfő

Játék a szomszédban

Ezért a gyönyörűségért lehet ringbe szállni a megjegyzések között:

A részletekért ide lehet kattintani. Köszönjük Eszter!

Másik gyönyörűség is keresi gazdáját, igyekszem elé állni, hogy engem válasszon:)

Részleteket itt árulnak el.

2010. október 3., vasárnap

Kiállításra készült csokis keksz képekben

A pénteken lezajlott textil kiállítás megnyitójára az alábbi keksszel készültem, amit a hétvége folyamán újra el kellett készíteni a kiscsaládnak, mert a kóstolón kiválóan szerepelt:) Emellett beiktattunk egy vasárnap délelőtti gyors túrát, hogy kiélvezzük az ősz utolsó rezdüléseit, és ott is megnyerő tízórai kerekedett belőle. 
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a gyorsan elkészülő, egy pohár tej mellett reggel-délben-este fogyasztható nyalánkságot!
A csokis keksz, ami igazából teljesen olyan mint egy cookie receptje az előző bejegyzésben van, itt már csak a képek lesznek.

A csokoládé aprítása, mint a zöldfűszereket...


Étcsoki összetörve


Az emlegetett


Finom volt:)

2010. október 1., péntek

Aki nem jött el lemaradt

a kekszekről...
Az egyik a dupla diós, ami már egyszer sült a konyhában, Oltári finomra sikeredett megint, vagyisház izé, azt mondták, hogy finom volt:)) Jólvanna, muszáj volt megkóstolni még mielőtt kihűl és elcsomagolom. 
A másik egy újdonság, amit még régebben néztem ki magamnak, de most jött el az ő ideje. Fűszeres Eszter két évvel ezelőtti bejegyzésében leltem rá, csokis keksz-ként. Nem mai gyerek, de az íze, az feledhetetlen. Holnap készülni fog egy itthoni felhasználásra is a kiscsalád részére, mert emellett elmenni csak úgy nem lehet. Otthagyni pedig még annyira sem. Köszönjük Eszter :)
A recept is egyszerű, hozzávalók listája sem hosszú:
25 dkg étcsoki (amit lehet felesben tejcsokival is keverni)
30 dkg liszt
1 ek. kakaópor
1 csipet só
1 kk. fahéj
1 tk. sütőpor
2 tojás
20 dkg puha vaj
20 dkg cukor
2 csomag vaníliás cukor
Elkészítése:
A csokit először kézzel kockákra tördelem, majd mint a fűszereket, nagy késsel apró darabokra vágom. A lisztbe belekeverem a kakaóport, csipet sót, fahéjat, sütőport. A két tojást pedig kikeverem a vajjal. Eredetileg habosra kellene verni, de ha fene fenét eszik, nekem akkor sem sikerült ez a művelet. Szóval simán kikeverem és hozzáöntöm a cukrokat. No ezzel is jól elkeverem, itt már közelítettem a habos állaghoz, szóval azért tudhatok énis valamit:) Hozzákeverem szépen lassan a vajas masszához, aminek a végeredménye egy ragacsos állagú krém lesz. Kanállal sütőpapírral bélelt tepsibe szedem őket, törekedve az egyforma méreteke, hogy kábé egyszerre süljenek a kis drágaságok meg, majd előmelegített sütőben 180 fokon 12-15 perc alatt megsütöm. Mint ahogy már mondtam mennyei nyami lesz!


Meghívó textil kiállításra

Ma reggel még nem tudtam semmit. Ne kérdezzétek meg, így alakult:) De úgy örülök, hogy vannak ilyen lehetőségek az ember életében. Szóval egy baráti telefonbeszélgetés után bevállaltam, hogy egy rendezvényre sütök kekszet. Erre:
Első utam haza vezetett, meg kell tervezni, mi legyen a sütike. Gyors ötletelés után egy nagyon diós és egy nagyon csokis finomságra esett a választásom. Remélem a látogatók is így gondolják majd kóstolás után:)
Alapanyagok beszerzése, sütés, és várakozás. Eddig megvagyunk. Este fél 6kor lesz a megnyitó, mindenki szeretettel és sütikósolóval várunk!

Tök, ami még nem sütő, de leves lett belőle

Tehát a tegnapi ínycsiklandozásnak eleget téve mutatom, hogy mi is lett a tökből. Krémleves, kukoricával, felnőtteknek kis csilivel. 


Hozzávalók:
Egy tök (a mérete a leves mennyiségét befolyásolja, ha kicsi, kis levesünk lesz...)
1 kis doboz tejföl
1 doboz konzervkukorica
só, bors, csili
Elkészítése:
A tököt megpucolom, feldarabolom, és annyi vízben, ami ellepi felteszem főzni. Gyorsan meg is fő, nem kell sokat várni rá, fűszerezem, a csilivel még várok, ha a kiscsalád úgy kívánja. Ezek után összeturmixolom a levet. Hozzáadom a tejfölt és a kukoricából amennyit kíván az ember.  Még egyszer összerottyantom, és forrón tálalom. Finom melegítő leves. Ismét:)

Étvágykat!